“Tudod milyen reménytelenül szeretni? Tudod milyen valakit csak lesni? Aztán összeomlani, és csak állni Majd őt egy életen át hiába várni? Én tudom, tapasztaltam, érzem. Mégis, úgy látom, ettől lesz végem, Beleestem, aztán csak rá vártam És csodálkoztam, miért nem jön utánam. Aztán rájöttem, ideje továbbállni Mert őrá nem éri meg várni. De nem bírtam teljesen otthagyni És a szívem nem akar belenyugodni Titok mi bennem van, de ennek vége Rábízom magam, a gyenge reményre Várom hogy egyszer eljön azon idő Mikor nem lesz akkora teher a jövő Tudod te milyen, más miatt szenvedni? Minden éjjel kínoktól sírva elaludni? Nem kívánom neked eme borzalmakat. Nem te tehetsz róla hogy az én életem vacak. Látni minden nap valaki mással, Én pedig ott vagyok egyedül egy vallomással Szenvedek, mégis érzem, lehet még ez jobb is Pedig ha tehetném övé lennék máris.”