Szalai László: Eltűntél

2010 szeptember 14. | Szerző: Esőlány

 A pillanat örökre elillant.

Mikor rám néztél,

mikor rád néztem.

Mikor szóltál hozzám,

mikor szóltam hozzád.



Sziluetted örökre eltűnt.

Szemed világa,

Mosolyod ragyogása

Mikor rám néztél,

Mikor szóltál hozzám,

Kedvességed,

mint felfogni se tudtam,

mikor az álom a valósághoz ért.

Sosem volt fényesség magányomban,

Mikor lelked

a lelkemhez ért,

Mikor kezed

a kezemhez ért,

Mikor ölelésed

az ölelésemhez ért.



Hideg lelkemben felejteni nem tudok,

az egyetlen meleget.

Mindez te voltál.



De találkozásunk örökre elveszett,

mit kereshetnék?

Te vagy egyetlen.

Érthetetlen

2010 augusztus 29. | Szerző: Esőlány

Érthetetlen. Egyszerűen amikor meglátom a gyomrom mintha teljesen összeszorulna és a szívem is össze vissza kalimpál. Ezeket az érzéseket váltja ki belőlem Ő. Egy olyan ember, akit nem is ismerek. De a puszta látványa annyira lenyűgöz, hogy ismeretlenül is megkapná a szívemet és annak minden szeretetét. Érthetetlen. Felejtenem kellene? De mit felejtsek ha egyszer nem is ismerem? Felejtsem a szemét, arcát, illatát és mozdulatait? Nem. Azt semmiképp. Hogy is felejthetném el azt az embert aki ilyen erős és hatalmas érzéseket vált ki belőlem? Nem. Bármit eltudnék viselni, de ilyen különleges ember felejtését azt nem. Mi maradna akkor nekem? Üresség. Határtalan és mély üresség..”