Szerelem
2010 július 1. | Szerző: Esőlány
-Fogsz írni majd nekem?
-Ez könnyebbé vagy nehezebbé fog tenni mindent?
-Azt hiszem nekem sokkal jobbá…
Kosztolányi Dezső: Vágyódás
2010 február 7. | Szerző: Esőlány
Ha majd a sok hazugság véget ér!
s te megszeretsz szilaj szerelmemér’,
ha nem lesz szíved már, hogy megtagadj
s pirosra gyullad arcodon a fagy
s forró tüzes vér-rózsa nyíl reája;
aranyhajad fojtó Niagarája
elönti sápadt főm s fejem felett
örök tavaszt ragyog rám két szemed
és átfog két kar, perzselő, fehér…
Ha majd a sok hazugság véget ér!!
Ezer lépés
2009 november 8. | Szerző: Esőlány
Ezer keserves pillanat, mit még el kell viselnem
Ezer fájdalmas mozzanat, veszekedés és harag,
Ezer hatalmas kérdés válasz nélkül marad
Ezer szépséges tekintet, gyönyörú pillanat,
Ezer szó, mit senki más nem hallhat.
Ezer közül egyet e pár tollvonás akart,
Ezer volt valaha – már csak 999 maradt . . .
Nehéz….
2009 október 25. | Szerző: Esőlány
“Nehéz dolog, hogy ne szeress, de nehéz az is, hogyha szeretsz. A legnehezebb, ha hiába szeretsz.”
/Anakreon/
Kaszás Zoltán: Oly kár, hogy van szívem
2009 október 11. | Szerző: Esőlány
Oly kár, hogy van szívem
Oly kár, hogy barátként beszélsz velem,
Mikor eközben is, szívem érted remeg,
S ezer éjszakán át tartó sötétség benne,
De te mégis világítasz, ott bennem.
Valamiért nem tud szívem lemondani rólad,
Csak szeret, imád, akar regélni rólad,
S rólad álmodni az élet minden percében,
Hogy legalább álmomban velem légy egészen.
Mert a valóság az fájó, gyötrő, kínzó kín,
Itt kezed sem foghatom meg, nem értem miért…
Ölelni sem ölelhetem; törékeny testedet,
Csak a Távolból nézhetem, ahogy lépegetsz…
És te voltál már úgy??
2009 szeptember 20. | Szerző: Esőlány
“Voltál már úgy, hogy azt akartad mondani, hogy persze, hogy veled tartok, ha mész, és mégis csak egy grimasz meg egy makacs “mégsem megyek” lett belőle? Hogy némán ültél, mikor nyelved hegyén izzott a szó: “szeretlek”. Hogy a meleg ölelés helyett ijedt távolságtartásba burkolóztál? Hogy valakinek azt mondtad nélküled is boldog leszek, menj csak, hátra ne nézz, és a kemény szikla porrá hullt, mikor Ő elhagyott. És csacsogtál már legjobb barátodnak máshoz fűző szerelmedről, lelked mélyén vágyva, hogy csókjával tapassza be a szád? És kezdtél már úgy mondatot, hogy most elmondom az igazságot neked, s a szerelem színeit lecsupaszítva, csak valami halovány képet festettél érzéseidről, nehogy nevetségessé válj? Mondta már a belső hangod, hogy nem jött még el az ideje, és később azt, hogy elmúlt? Nevettek-e már ki azért, mert szerelmet vallottál? Rád kiáltott-e már etikai értékrended, ne tovább, nem szabad így szeretni, és féltetted-e már szerelmed attól, hogy életed túl bonyolult? Ébredtél-e már arra, hogy szíved igazgyöngyeit olyannal osztottad meg, aki nem bírt rá vigyázni. És volt-e bűntudatod, amikor a másik, kit megszerettél, neki már csak szűk marokkal mért üveggyöngy jutott? És képedtél-e már el azon, hogy nem csak egy szerelem van a szívedben?”
Fájdalom
2010 augusztus 15. | Szerző: Esőlány
Nem akarom, hogy tudd milyen érzés ennyire szeretni valakit, mert őrülten fáj. Neked fogalmad sem volt arról, hogy én mit érzek, de ha volt is, valószínűleg azt hitted elmúlik. Hát nem múlt el. Miután elmentél, sokáig azt hittem belehalok, hogy nem lehetsz mellettem. Aztán teltek a hetek, a hónapok, az évek és elfogadtam.
Sok-sok idő telt el, és még mindig Te vagy az első gondolatom reggelente, esténként pedig az utolsó. Nincs olyan óra, hogy ne gondoljam át, mit kellett volna máshogy csinálnom, nincs olyan perc, hogy ne juss eszembe valamiről. Az életem része vagy, mint ahogyan az életem része az is, hogy ennyire hiányzol.
Oldal ajánlása emailben
X